Kezdetektől napjainkig.. |
Nyíregyházán 1928. március 26-án kezdte meg a működését az első kisegítő iskola az egyházi és városi hatóságok támogatásával. A II. világháború után, 1946. őszén a Kálvin téri óvodában nyitotta meg kapuit az önálló kisegítő iskola, majd 1949. áprilisában a jelenlegi helyére, a Szarvas utcára költözött. 1951-től fokozatosan vált bentlakásos gyógypedagógiai intézetté. 1955-ben megtörtént a nyíregyházi Gyógypedagógiai Intézet műszaki átadása. A nevelőotthont 1956. január 11-én 30 bentlakóval nyitották meg. Az áttelepítési vizsgálatok szakszerűségének fokozása, a tévedések elkerülése érdekében a nyíregyházi intézet keretén belül 1958-ban megalakul az első Megyei Nevelési Tanácsadó, ahol orvosi, pedagógiai és pszichológiai vizsgálatokkal igyekeztek segítséget nyújtani a tanköteles korú fiatalok személyiségzavarainak feltárásában, az értelmi fogyatékosság diagnosztizálásában beiskolázási javaslattal élve. A „C” épület kialakítása 1962. júliusára készült el.
2009. szeptember 1- 2011 március 31. megvalósítottuk a TÁMOP 3.1.6/08/2 „ Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmények által nyújtott szolgáltatások fejlesztése a sajátos nevelési igényű gyermekek, tanulók együttnevelésének támogatása érdekében” címmel kiírt EGYMI a Szabolcs-Szatmár –Bereg megyei gyermekekért c. pályázatot. Ennek eredményeként intézményünk 2011. szeptember 1-től Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézményként is folytatja tevékenységét. A tagintézmény tanulói kollégiumi ellátását intézményünk biztosította a Nyíregyháza, Szarvas utca 24. sz. alatt lévő kollégiumunkban. |
Névadónk
Bárczi Gusztáv (1890-1964)
Iskolánk 1990. őszétől viseli Bárczi Gusztáv világhírű Kossuth-díjas gyógypedagógus, orvos nevét. Munkásságának elismerését 1953-ban Kossuth-díjjal jutalmazták.
Bárczi Gusztáv Nyitraudvarnokon született 1890. szeptember 13.-án. Léván szerzett tanítói diplomát 1910-ben, majd Budapesten 1913-ban gyógypedagógiai tanári diplomát. Még ugyanattól az évtől a budapesti Siketnémák Intézetének tanára, 1921-ben megszerezte az orvosi oklevelet is a budapesti egyetemen, majd a későbbiekben fül- orr- gége szakorvosi oklevelet. Ezután orvosi gyakorlatot folytatott, Török Bélával létrehozták Budapesten a Nagyothallók Iskoláját. 1935-től a gyógypedagógiai ügyek referense a Vallás- és Közoktatásügyi Minisztériumban. Párhuzamosan végezte egyetemi tanulmányait, kutatott, publikált, tanított a Gyógypedagógiai Tanárképző Főiskolán. Magán és iskolaorvosi gyakorlatot folytatott, és tevékenyen részt vett a szakmai közéletben. Szerkesztője a “Siketnéma Oktatás” című folyóiratnak. Ebben az időszakban kiemelkedő a közegészségügy területén végzett szervező tevékenysége. Az Országos Közegészségügyi Intézetben az iskola-higiéné előadó tanáraként működött. E munkássága révén vált a magyar iskola-egészségügy és gyógypedagógiai iskola-egészségügy úttörőjévé. 1937-től főiskolai igazgató megbízatásának időszakában átnyúlóan 1948-ig a budapesti Alkotás utcai Állami Gyógypedagógiai Nevelőintézet igazgatójaként már külföldön is ismert szakember. Igazgatói feladatkörét 1948-tól a szervezetileg is önállósult főiskola tanszékvezető tanáraként látta el, továbbra is rendkívül tevékeny szakmai és sok közéleti szerepvállalással. Ebben az időszakban kiemelten fontosnak tartotta a Magyar Tudományos Akadémia Pszichológiai Főigazgatójának tagjaként a Gyógypedagógiai Lélektani Albizottságban elnöki, továbbá a Német Rehabilitációs Bizottsági és az Országgyűlés Szociális és Egészségügyi Bizottságában vezetői tagsági megbízatását.
Már a harmincas években is többször szerepelt nemzetközi kongresszusokon: Ausztriában, Németországban, Svájcban. Az 50-es évektől sorra járta a szocialista országokat. Itthon pedig a világ minden tájáról érkező szakemberekkel mindig elismerést kiváltóan ismertette meg a magyar gyógypedagógia és gyógypedagógiai képzés eredményeit. Tudományos kutató és szakmai alkotómunkája elsősorban a hallási és az értelmi fogyatékosok gyógypedagógiájára terjedt ki, de elméleti-rendszerező tevékenységét is számon tartják. Már az 1920-as, még inkább az 1930-as években a hallásnevelést állította vizsgálódásainak középpontjába. Gazdag vizsgálati anyagon végezte megfigyeléseit. A szurdomutitas corticalis (agykérgi süketnémaság) gyógypedagógiai befolyásolásra kidolgozott eljárása ma már világszerte elterjedt hallásnevelési program úttörőjévé tette. Az 1930-as években vette tüzetesebb vizsgálat alá az értelmi fogyatékosok gyógyító nevelésének kérdéseit is. Elsősorban a középsúlyos fokban értelmi fogyatékosok gyógypedagógiájában alkalmazott eljárásokat fejlesztette tovább. Tapasztalatait 1958-ban személyes közreműködéssel adta át a Német Demokratikus Köztársaságban Brandenburg – Gördenben egy közép és súlyos fokban értelmi fogyatékosok számára létesített, hosszú távon működő intézmény (“Bárczi-Haus”) megszervezéséhez és gyógypedagógiai programjának kidolgozásához. A gyógypedagógia különböző szakterületein szerezte pedagógiai tapasztalatait, sikerei és kudarcai árán kezdett el újra és újra tanulni, kutatni. Így az 50-es évek végén megfogalmazott általános gyógypedagógiai elméletét és rendszerét – egész szakirodalmi pályafutását követve jól felismerhetően – közel fél évszázadon át érlelte ki. Életművében a gyógypedagógus képzés központi helyet foglalt el. Már pályakezdőként bekapcsolódott a képzésről fellángoló vitákba, élesen bírálta az akkor kétéves egységes (nem szakos) gyógypedagógus képzést. Néhány év múlva, 1919-ben egységes képzésről szakképzésre épülő hármas szakirányú, autonóm, hároméves speciálpedagógiai tanárképző főiskolai képzést javasolt. Később a főiskola igazgatójaként korrektül visszatért a képzéssel kapcsolatban az 1910-es évek végén történt koncepcióváltáshoz, s ez időtől munkássága végéig az egységes gyógypedagógiai képzés híve maradt. 1946-ban Illyés Gyuláné megalkotta az újjászervezett negyedéves főiskola szervezeti szabályzatát és korszerűsítette tanulmányi rendjét Bárczival egyetértésben, akinek régi törekvése volt a főiskola önállósítása. Bárczi Gusztáv nyugdíjazása után egy évvel halt meg Budapesten 1964. augusztus 09-én. Azóta számos alkalommal tartottak róla megemlékezést tanítványai, külföldi és hazai tisztelői. Nevét több gyógypedagógiai intézmény is felvette (Nyíregyházán, Csobánkán, Győrött, Debrecenben, Veszprémben). Új gyógypedagógiai intézmények utcáját nevezték el róla.
Főbb Művei:
- A magyar beszédhangok képzése. Bp. 1928.
- Surdomutitas corticalis. Bp. 1934, Wien. 1935.
- A siketnémaság diagnosztikája és az erre alapított újabb gyógypedagógiai eljárás. Bp.1934. Klny.
- Az egészségvédelmi nevelés vezérkönyve. Bp. 1935.
- Hallásébresztés – hallásnevelés. Vác. 1938.
- Gyógypedagógia és az orvos. Bp. 1948. Klny.
- A magyar gyógypedagógia a pavlovi fiziológia szemléletében. Bp. 1955. Klny.
- Általános gyógypedagógiai. Bp. 1955