Iskolánk 1990. őszétől viseli Bárczi Gusztáv világhírű Kossuth-díjas gyógypedagógus, orvos nevét. Munkásságának elismerését 1953-ban Kossuth-díjjal jutalmazták.
Bárczi Gusztáv Nyitraudvarnokon született 1890. szeptember 13.-án. Léván szerzett tanítói diplomát 1910-ben, majd Budapesten 1913-ban gyógypedagógiai tanári diplomát. Még ugyanattól az évtől a budapesti Siketnémák Intézetének tanára, 1921-ben megszerezte az orvosi oklevelet is a budapesti egyetemen, majd a későbbiekben fül- orr- gége szakorvosi oklevelet. Ezután orvosi gyakorlatot folytatott, Török Bélával létrehozták Budapesten a Nagyothallók Iskoláját. 1935-től a gyógypedagógiai ügyek referense a Vallás- és Közoktatásügyi Minisztériumban. Párhuzamosan végezte egyetemi tanulmányait, kutatott, publikált, tanított a Gyógypedagógiai Tanárképző Főiskolán. Magán és iskolaorvosi gyakorlatot folytatott, és tevékenyen részt vett a szakmai közéletben. Szerkesztője a “Siketnéma Oktatás” című folyóiratnak. Ebben az időszakban kiemelkedő a közegészségügy területén végzett szervező tevékenysége.
Az Országos Közegészségügyi Intézetben az iskola-higiéné előadó tanáraként működött. E munkássága révén vált a magyar iskola-egészségügy és gyógypedagógiai iskola-egészségügy úttörőjévé. 1937-től főiskolai igazgató megbízatásának időszakában átnyúlóan 1948-ig a budapesti Alkotás utcai Állami Gyógypedagógiai Nevelőintézet igazgatójaként már külföldön is ismert szakember. Igazgatói feladatkörét 1948-tól a szervezetileg is önállósult főiskola tanszékvezető tanáraként látta el, továbbra is rendkívül tevékeny szakmai és sok közéleti szerepvállalással. Ebben az időszakban kiemelten fontosnak tartotta a Magyar Tudományos Akadémia Pszichológiai Főigazgatójának tagjaként a Gyógypedagógiai Lélektani Albizottságban elnöki, továbbá a Német Rehabilitációs Bizottsági és az Országgyűlés Szociális és Egészségügyi Bizottságában vezetői tagsági megbízatását.
Már a harmincas években is többször szerepelt nemzetközi kongresszusokon: Ausztriában, Németországban, Svájcban. Az 50-es évektől sorra járta a szocialista országokat. Itthon pedig a világ minden tájáról érkező szakemberekkel mindig elismerést kiváltóan ismertette meg a magyar gyógypedagógia és gyógypedagógiai képzés eredményeit. Tudományos kutató és szakmai alkotómunkája elsősorban a hallási és az értelmi fogyatékosok gyógypedagógiájára terjedt ki, de elméleti-rendszerező tevékenységét is számon tartják. Már az 1920-as, még inkább az 1930-as években a hallásnevelést állította vizsgálódásainak középpontjába. Gazdag vizsgálati anyagon végezte megfigyeléseit. A szurdomutitas corticalis (agykérgi süketnémaság) gyógypedagógiai befolyásolásra kidolgozott eljárása ma már világszerte elterjedt hallásnevelési program úttörőjévé tette. Az 1930-as években vette tüzetesebb vizsgálat alá az értelmi fogyatékosok gyógyító nevelésének kérdéseit is. Elsősorban a középsúlyos fokban értelmi fogyatékosok gyógypedagógiájában alkalmazott eljárásokat fejlesztette tovább. Tapasztalatait 1958-ban személyes közreműködéssel adta át a Német Demokratikus Köztársaságban Brandenburg – Gördenben egy közép és súlyos fokban értelmi fogyatékosok számára létesített, hosszú távon működő intézmény (“Bárczi-Haus”) megszervezéséhez és gyógypedagógiai programjának kidolgozásához. A gyógypedagógia különböző szakterületein szerezte pedagógiai tapasztalatait, sikerei és kudarcai árán kezdett el újra és újra tanulni, kutatni. Így az 50-es évek végén megfogalmazott általános gyógypedagógiai elméletét és rendszerét – egész szakirodalmi pályafutását követve jól felismerhetően – közel fél évszázadon át érlelte ki.
Életművében a gyógypedagógus képzés központi helyet foglalt el. Már pályakezdőként bekapcsolódott a képzésről fellángoló vitákba, élesen bírálta az akkor kétéves egységes (nem szakos) gyógypedagógus képzést. Néhány év múlva, 1919-ben egységes képzésről szakképzésre épülő hármas szakirányú, autonóm, hároméves speciálpedagógiai tanárképző főiskolai képzést javasolt. Később a főiskola igazgatójaként korrektül visszatért a képzéssel kapcsolatban az 1910-es évek végén történt koncepcióváltáshoz, s ez időtől munkássága végéig az egységes gyógypedagógiai képzés híve maradt. 1946-ban Illyés Gyuláné megalkotta az újjászervezett negyedéves főiskola szervezeti szabályzatát és korszerűsítette tanulmányi rendjét Bárczival egyetértésben, akinek régi törekvése volt a főiskola önállósítása. Bárczi Gusztáv nyugdíjazása után egy évvel halt meg Budapesten 1964. augusztus 09-én. Azóta számos alkalommal tartottak róla megemlékezést tanítványai, külföldi és hazai tisztelői. Nevét több gyógypedagógiai intézmény is felvette (Nyíregyházán, Csobánkán, Győrött, Debrecenben, Veszprémben). Új gyógypedagógiai intézmények utcáját nevezték el róla.